A 19. sz. elejétől napjainkig maradtak fenn Mohácson maszkfaragásra vonatkozó tárgyi emlékek. A régi időkben készült ún. óriásmaszkok óta, amelyeket a busójárásban résztvevő mohácsiak maguk készítettek, a mai, turizmust célzó, mesteremberek által faragott álarcokig jelentős átalakulás ment végbe. A jelenleg legtöbbek által ismert, sztereotíp álarctípusnak (amelynek legfőbb jellemzői a két szarv, a szabályos fogsor és az élénk-vörös festés) kevés köze van saját őseihez, ez az átalakulás azonban nem hirtelen, hanem sok évtized alatt, apró változások sorozataként ment végbe. Az általam tervezett könyvben bemutatott busóálarcok többsége a 19. század második felében és a 20. század elején készült. A tárgykörben született tanulmányok az ehhez a periódushoz sorolható álarcokat nevezik régi típusú busóálarcoknak, ez a mohácsi maszkfaragás második jól elkülöníthető korszaka. Az első korszakban készült, egymástól nagyban eltérő óriásmaszkokkal ellentétben (amelyekből csak néhány darab maradt fenn) ezek a darabok nem mandula alakban kimetszett szemréssel rendelkeznek, hanem legtöbbször csak a pupilla felülete van kimetszve, ettől tekintetük jóval szuggesztívebb a korábban készültekénél. Ebben az időszakban alakultak ki a busóálarcfaragás első szabályai, amik napjainkig fennmaradtak, azonban még nem érték el a hagyományt ekkoriban azok a külső hatások, amelyek a későbbiekben megfosztották eredeti jelentőségétől, a turizmus kívánalmaihoz igazítva karakterét. Ennek az igen gazdag anyagnak a bemutatása és dokumentációja jelenleg nincsen megoldva: a mohácsi Kanizsay Dorottya Múzeum birtokában levő mintegy 15 db régi álarc közül egy sem tekinthető meg állandó kiállításon, a Pécsi Néprajzi Múzeum anyagából 6 db tekinthető meg, a pécsi Novotny-gyűjtemény 5 db álarca közül egy sem, a Néprajzi Múzeum (Budapest) 15 db álarca közül pedig 3 db van állandó kiállításon. Nagy valószínűséggel további ehhez a korszakhoz tartozó álarcokat lehet fellelni hazai magángyűjteményekben, ugyanis számos történet maradt fenn Mohácson az odalátogatók busóálarc-gyűjtéseiről, akik között pesti dokumentumfilm-stábtagoktól kezdve a ll. Világháború idején lovakat besorozó pécsi állatorvosig sokféle személyiséget találhatunk. Munkám egyik célja egy olyan kiadvány létrehozása, amely szemléletes képanyaggal és a leltári adatlapon fennmaradt minden információ közlésével kutatható formában mutatja be az adott álarcokat. Ezt indokolja a régi típusú busóálarcok eddigi ritka és rossz minőségű dokumentálása, valamint az a tény, hogy a különböző múzeumok és gyűjtemények anyagai nem szerepeltek még együtt sem kiállításon, sem kiadványban. A másik cél egy erre alkalmas formai megoldással és az ehhez szervesen kapcsolódó vizuális rendszer kidolgozásával hangulatilag közelebb vinni a nézőt (olvasót) az eredeti busójáráshoz a busó szerepének, rituális jelentőségének átélhetővé tételével. A tervem egy olyan egységes koncepció és vizuális megjelenítési mód kidolgozása, amely alkalmas az autentikus busóálarcok teljes, magas színvonalú bemutatására.
Böhm Gergely: Poklada (maszk-könyv) + Diplomadolgozat
/Diplomamunka, Magyar Képzőművészeti Egyetem, tervezőgrafika szakirány, 2009/
Böhm Gergely: Formai változások a mohácsi busóálarcokon (tanulmány) + képmelléklet
/Szakmódszertani szakdolgozat, Magyar Képzőművészeti Egyetem, tanárszak, 2009/
Linkek:
Böhm Gergely
bestofdiploma.hu
Wikipedia-Busójárás
busojaras.lap.hu
mohacs.lap.hu
Baráth Gábor-Busójárás
mohacsibusojaras.hu
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Néprajzi Múzeum, Budapest
Kontakt: bohmgergely@gmail.com
